2012. november 25., vasárnap

fraktál


Állandóan az igazság keresésén görcsölés tölti ki az életem. Aztán feltettem magamnak a kérdést, hogy miféle igazság az, ami mindenkire érvényes lehet? Mert ha mindenkire érvényes lenne, akkor nem alakult volna ki ez a rettenetes sokszínű jelen, amit pillanatról pillanatra élünk. És akkor valójában soha semmiféle igazság és törvény nem volt és nem is lesz, mert az egész mögött az a kérdés húzódik meg, hogy általában véve miért is keresi az ember kinn vagy benn az igazságot. Miért keressük az igazságot? Mit kezdhetünk az igazsággal? Az általunk, az elme fogságába ejtett lélek által teremtett káosz szüli a kérdést, a rendszerezésre való irányultságot. Hogy önmagában tegyen a káoszban rendet. Hát egyszer csak elkezdett a dolog a visszájára fordulni és végül is a kérdésre kérdés a válasz: mi az igazság -> miért keresed az igazságot? Miért keresem az igazságot. Egyáltalán kell-e keresni az igazságot, mikor az minden pillanatban és helyzetben változó. Egy igazság van, az az, hogy az ember él, kapott szívet, ami minden pillanatban jelzi – ha már ennyire külső ingerek kellenek, hogy érezzük az élet ízét (mert minden tevékenység az erre irányuló megvalósító kényszer, mindenkinkél valamilyen önkifejezésben manifesztálódó tartalom) és egyben pótcselekvés  – hogy élünk, mert ha már nem dobog, akkor gond nincs. Akkor megszűnik minden addigi illúzió. Illúziója a keresések általi gondoknak, örömöknek, ingadozásnak, amit önmagában véve, lecsupaszítva és egyben nem maradéktlanul nevezünk életnek. Így hát az életet elnevezem fraktálnak, más jelen pillanatnak mondja, én meg nem csinálok gondot feleslegesen. Ha meg gond van, egy az igazság, a fraktál örök újratermelődése.  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése